…csak néhány tény:
- Egy felnőtt ember szervezetének akár 30-40 %-a salakanyag, mely savakból és mérgekből áll. A betegségek legnagyobb részét ezek okozzák.
- Mintegy 26 000 kórokozó létezik, mely a stresszel hozható összefüggésbe, ezek következtében az idegi tűrőképesség csökken, az életfunkciók működése gyengül. …és ez csak egyetlen rizikófaktor a sok közül.
- Magyarországon a tüdőrákos megbetegedéseknek legalább 85 %-áért a dohányzás a felelős. A szájüregi rákok 40 %-ának, a garatrákok 35 %-ának, a gége- és nyelőcsőrákok 25-30 %-ának hátterében, a dohányzás és az alkohol áll.
- Jól kimutatható a rákos megbetegedés és a húsevés közti összefüggés, különösen a változás korán túljutott hölgyeknél, illetve azoknál, akik rendszeresen vörös vagy feldolgozott húsokat fogyasztanak.
- Évente 66 000 új daganatos beteget regisztrálnak hazánkban, s minden évben 34 ezren halnak meg rák következtében. Ez a szám, előrejelzés szerint 20 év múlva duplázódni fog!
- Az orvosok gyakran már csak akkor tudják kimutatni a szervek károsodását a vérképből, amikor az már több mint 70%-ban roncsolódott. Ekkor pedig, a legtöbbször már késő…
- A rendszeres szűrővizsgálattal, becslések szerint a tumoros halálokok 40%-a elkerülhető, s további 30%-ban egy korai diagnózissal teljesen elhárítható.
Az egyik oldalon szintetikus környezet, élvezeti szerek, helytelen étkezési szokások, és az a bizonyos elektroszmog. A másikon tüdőrák, májdaganat, túlsúly és keringési zavarok. Csak néhány a modern kor rizikófaktorai és következményei közül. Ez sokunk életmódjának „kiegyensúlyozott” mérlege. Az egészségügyi statisztikák pedig beszédesek, s nem sok jót jósolnak Magyarország társadalmának egészségéről…
A XX. század közepétől kezdve új betegségek jelentek meg a halálozási statisztikákban. Ezek az ún. civilizációs betegségek, amelyek kialakulása összefügg az iparosodással, és többnyire a gazdaságilag fejlett, civilizált országokban pusztítanak. Az ember ugyanis környezetéhez alapvetően alkalmazkodó-képes, ezt szolgálja immunrendszere is. Ha azonban a gyorsan változó környezeti hatásokhoz nem képes igazodni, védekező-rendszere legyengül, s különböző betegségek táptalajává válik. A víz, a levegő szennyezettsége mellett mozgásszegény, stresszel teli életvitelt folytat, s az egyéb, mindennapi káros szokások ellenére csupán egyetlen dolgot hagy figyelmen kívül: az EGÉSZSÉGÉT.
Leggyakoribb civilizációs betegségek:
- daganatos megbetegedések
- anyagcserezavarok: cukorbetegség, elhízás, májkárosodás
- szív- és érrendszeri: szívinfarktus, agyvérzés
- mozgásszervi: reumatikus és ízületi bántalmak
- emésztőrendszeri: máj, hasnyálmirigy, vékony-és vastagbél megbetegedése
- idegrendszeri
- allergiák, és fertőző betegségek
…pedig testünk figyelmeztet
Kezdetben csak az állandó fáradtságot, levertséget, s egyre gyakrabban a számára is megmagyarázhatatlan betegeskedését érzi, majd pszichikai és szociális terheit sem képes elviselni. Szervezete elhízással, túlsúllyal, idő előtti öregedéssel, majd különböző szervi fájdalmakkal reagál. Ezek a tünetek a test apró jelzései, hogy energiakészlete kimerült, elsavasodott, hogy a salak- és méreganyagok felhalmozódtak, ugyanakkor a működéséhez nélkülözhetetlen vitaminokat és nyomelemeket nem kapja meg. Jelez, riaszt, mert gyógyulni akar!
Az ember válaszul gyógyszereket szed, szerencsésebb esetben a kezelőorvosa által felírtakat, majd mindent ugyanott folytat, ahol korábban abbahagyta. A kötelező vizsgálatokat letudta, a fájdalom egy időre elmúlt, a tünetek időszakosan elmúlnak. Egy idő után, beköszönt az „egészségügyi déja vu” érzése, s nem érti miért, de minden kezdődik elölről.
Pedig a magyarázat egyszerű. A tünetek kezelése, nem azonos a betegség gyógyításával. Nem elég a problémára fókuszálni, a betegséget kiváltó okokat és megoldásokat kell felkutatni!
A helyzetet nehezíti, hogy gyakran ezek a modern népbetegségek nem mutatnak jelentős tüneteket a korai fázisban, azonban visszafordíthatatlan folyamatokat és szövődményeket eredményeznek. Fontos tehát az időben történő felismerés és kezelés, hiszen ettől függ, hogy megállítható vagy adott esetben befolyásolhatatlan a folyamat. Ezért nem elhanyagolható a szűrővizsgálatok jelentősége, de maga az életmód-változtatás sem.
Egyszer élünk…
… éppen ezért éljünk minőségi módon, tiszta, alkotó gondolatokkal, életerős szervezettel és némi odafigyeléssel! A civilizáció súlyos bűnei, többek között a testidegen gyógyszerek, a mesterséges táplálékok és készéletek létrejötte mellett, mi magunk is jócskán hozzájárulunk életünk megrövidítéséhez a mozgáshiánnyal, a kényelmi szempontjainkkal és egyéb mindennapi káros szokásainkkal.
Életmódunk változtatására pedig sosincs késő; felelősek vagyunk önmagunkért, egészségünkért. Mert noha megvásárolni nem tudjuk, de gondoskodhatunk róla! Ha megértjük szervezetünk működését, felismerjük jelzéseit, megerősítjük védekező és önkorrekciós mechanizmusait, közelebb kerülhetünk a hosszabb, egészséges, élhetőbb élethez.
|